Számvetés – avagy egy újabb feladatteli esztendő a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft.-nél
Nős Bálint ügyvezető igazgató: „A társadalmi elfogadottság társaságunk számára kiemelten fontos."
Ahogy az év végéhez közeledünk, érdemes egy kicsit megállni és átgondolni mindazt, amit elértünk. Az ország egyetlen radioaktívhulladék-kezelő cége, az RHK Kft. vezetői is így tettek: visszatekintettek és értékeltek. 2024. valóban eredményes volt, hiszen számos mérföldkövet hagytak maguk mögött, és olyan eredményeket értek el, amelyek mindenki számára bizonyítják, a közös munka, az elkötelezettség és az innováció erejével bármit képesek megvalósítani.
„Az idei év legfontosabb tanulsága, hogy mennyire fontos a közös gondolkodás. Minden sikerünkhöz hozzájárultak az eszmecserék, hiszen segítettek abban, hogy a legjobb döntések szülessenek – kezdte meg értékelő gondolatait Nős Bálint ügyvezető igazgató. Az egyes szakterületeket képviselő kollégáim tudásának, tapasztalatának köszönhetően megoldottuk az elénk tornyosuló kihívásokat.
Nagyobb feladataink közül ki kell emelnem, hogy hosszas – közel hatévnyi – előkészítő tevékenység után elindulhatott a Püspökszilágy és Kisnémedi határán található Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tárolóból (RHFT) az első intézményi eredetű radioaktív hulladékot tartalmazó szállítmány a bátaapáti Nemzeti-Radioaktívhulladék Tárolóba (NRHT). Mindezidáig csak az atomerőműben keletkező kis és közepes aktivitású hulladékok kerültek a telephelyre. Az átcsoportosításra azért volt szükség, hogy helyet biztosítsunk azoknak a csomagoknak, amelyeket a tervezett bizonságnövelő program végrehajtása során fognak kitermelni kollégáink.
Egy másik fontos projekt kapcsán vissza kell utalnom 2010 áprilisára. A társaság a Paksi Atomerőművel karöltve ekkor kezdte el azt a közös munkát, amely egy új hulladékcsomag koncepciójának kifejlesztésére fókuszált. A feladat az volt, hogy a biztonsági szint megtartása mellet hogyan lehet költséghatékonyan kihasználni az NRHT kapacitását. Így „született meg” az ún. kompakt hulladékcsomag (KHCS), melynek előállítása az atomerőműben, elhelyezése az RHK Kft. telephelyén valósul meg. Büszkén jelenthetem, hogy az elmúlt hónapban végső nyughelyükre kerültek az első KHCS-k.
Pakson, a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójában (KKÁT) közel 11.000 elhasznált üzemanyag-kazettát tárolunk. A létesítmény, egy újabb, négy kamrát tartalmazó modullal bővült idén (25-28.), melyek az előzőekhez képest sűrűbb rácskiosztásúak, 527 helyett immár 703 db kazetta befogadására képesek. Az elmúlt időszak egyrészt a tárolókapacitás bővítését célozta, másrészt az üzemelő rendszerek felújítására, korszerűsítésére irányultak. Ezzel biztosítható az atomerőmű kiterjesztett üzemideje alatt keletkező kiégett fűtőelemek átmeneti tárolása.
A Nyugat-Mecsekben zajló, a nagy aktivitású radioaktív hulladékok végleges elhelyezését célzó kutatási programunk töretlen. Évtizedek óta folyamatosan végezzük az ott található és ígéretes tulajdonságokat mutató lehetséges befogadó kőzet, a Bodai Agyagkő Formáció vizsgálatát. A földtani kutatás, a kijelölés és a teljes megfelelőség igazolása, valamint az alkalmazni kívánt megoldások kidolgozása egy hosszan tartó és összetett művelet. Kiemelném, hogy a program folytonossága a szakma szemszögéből a célirányos és biztos előrehaladás záloga. A lakosság aspektusából pedig bizalommegtartó erővel bír.
A négy fő projektünk előmenetelét segíti elő, hogy nagy hangsúlyt fektetünk a nemzetközi tapasztalat-cserére. Ezt nagyon fontosnak tartom, és a kollégákat is igyekszem motiválni efelé. Ez év októberében nagy megtiszteltetés érte Társaságunkat. Házigazdái lehettünk az OECD Nukleáris Energia Ügynökség ’Safety Case Symposium 2024’ elnevezésű konferenciájának. A rendezvényre – melynek fókuszában a biztonsági értékelés és annak jelentős szerepe állt – 23 országból és több nemzetközi szervezetből közel 200 szakember érkezett hozzánk Budapestre. Ezek a nemzetközi együttműködések egyrészt lehetőséget teremtenek más országok gyakorlatának megismerésére, másrészt a hazai program nemzetközi mércével történő megmérettetésére” – foglalta össze Nős Bálint, az RHK Kft. újonnan (2024 júniusában) kinevezett ügyvezető igazgatója.
A cég legnagyobb erőforrása kétségkívül a szakmai tudás. De ahhoz, hogy a tervekből tettek is legyenek, csapatmunkára van szükség. A társaság különböző szakterületeinek együtt kell gondolkodniuk és cselekedniük, de adott esetben önállóan is meg kell állni a helyüket, mivel a négy projektet az ország négy különböző pontján valósítjuk meg. Fontos, hogy a munkatársak átérezzék, hogy a közösen elért eredmények jelentik az igazi sikert.
Hák Viktor
„Az RHFT cégünk legidősebb telephelye, 1976 óta működik. A biztonságnövelő programunk célja, hogy a 70-es, 80-as években elhelyezett hulladékokat a felszíni vasbeton medencékből kitermeljük, átválogassuk, újracsomagoljuk, így a mai kor előírásainak megfelelő elhelyezést biztosítsunk úgy az állapot, mint a felszereltség tekintetében. E folyamat után a csomagokat az átmeneti tárolórészen kell ideiglenesen elhelyeznünk, amely jelenleg megtelt. Ezért nagyon fontos a kapacitás-felszabadítás, amelyet az NRHT-ba való átszállítással oldunk meg. Ennek a folyamatnak az előkészítésén dolgozunk nap mint nap. Mindemellett készülünk egy újfajta tárolási megoldás bevezetésére, amely a jelentős aktivitású elhasznált, zárt sugárforrások számára kifejlesztett konténer által biztosítja majd a biztonságos tárolás lehetőségét.” – összegezte a legfontosabb feladatokat Hák Viktor, az RHFT telephelyvezetője.
„A kifejlesztett kompakt hulladékcsomag nyújtotta megoldásnak köszönhetően részesei vagyunk egy olyan innovációnak, amely által több mint 40 milliárd forint megtakarítást érünk el. Tehát az eredmény nem csak látványos, de számottevő is. Nem szabad elfelejteni az újítás környezetvédelmi szempontját sem, hiszen a térkiképzés minden környezeti hatása, úgymint a zaj, a rezgés, a kőzet kiszállítása és deponálása, közel harmadára csökken, illetve a közúti szállítások kevesebb, mint a felére lesz szükség. Az elmúlt hónapokban a munkatársaim gőzerővel dolgoztak azon, hogy az új fajta csomagokat rutinszerűen tudjuk majd elhelyezni. Így sikerült problémamentesen leszállítani az első 26 darab KHCS-t a felszín alatti tárolókamrába.” – mutatott rá a kiemelt projektre dr. Radó Krisztián, az NRHT telephelyvezetője.
Dr. Radó Krisztián
„A KKÁT az 1997. évi üzembe vétele óta 4-5 évente újabb és újabb tárolómodul megépítésével bővült. 2019. év végén kezdődött a 25-28. tárolókamrák tényleges kivitelezése hosszas előkészítő munka folyományaként. A mostanra elkészült, sűrített rácsosztású kamrák kialakítása gépésztechnológiai szempontból több jelentős műszaki módosítás bevezetését igényelte. Ilyen volt a kamrák felső lezárását biztosító betöltő fedélzeti elemek, valamint a tárolócsövekbe kerülő árnyékoló záródugók áttervezése, melyek megvalósíthatóságának elsődleges szempontja a nukleáris biztonság fenntartása volt” – fogalmazott Nagy Róbert, a KKÁT telephelyvezetője.
Nagy Róbert
„Nagyon fontos azt látni, hogy Magyarországnak mindenképpen szüksége van egy mélységi geológiai tárolóra. A Nyugat-Mecsek térségében az erre vonatkozó telephelyvizsgálat már több évtizede zajlik. Ma ott tartunk, hogy a 87 km2-es kutatási területen belül azonosítottunk három, egymásra épülő kutatási fázist, melynek első része jelenleg is zajlik. Bízom benne, hogy kb. két év múlva tovább tudunk haladni a mélyfúrásokkal is, mivel az abból nyert eredmények elengedhetetlenek a kőzet egyre biztosabb megismeréséhez. A fő célunk továbbra is az, hogy idővel kimondhassuk, hogy a vizsgált terület alkalmas-e a nagy aktivitású hulladékok és kiégett fűtőelemek befogadására.” – emelte ki dr. Halász Amadé, kutatási osztályvezető.
Dr. Halász Amadé
Stratégiai szempontból az elmúlt év sok egyeztetéssel és felkészüléssel telt. A Paksi Atomerőmű további üzemidő-hosszabbítása, vagy a tervezett új blokkok indulása számunkra is sok megoldandó feladatot ad.
A többlet radioaktív hulladék és kiégett üzemanyag sorsáról gondoskodni kell, méghozzá a legoptimálisabb módon. Ezek a folyamatok megerősítettek minket abban is, hogy a tárolók bővítése, korszerűsítése mellett nagy szükség lesz egy új tárolóra a nagyon kis aktivitású hulladékok számára is. Ennek megalapozására a közeljövőben módszertani kutatást végzünk, mely segítségével azt a módszeregyüttest keressük meg, amely a legalkalmasabb lesz az új tároló telephelyének kiválasztásához.
Ugyan már a kezdetek óta az RHK Kft.-nél dolgozom, így stratégiai és műszaki kérdésekkel eddig is foglalkoztam, de vezetőként a humán területeket is szem előtt kell tartanom. A társadalmi elfogadottság társaságunk számára kiemelten fontos, hisz a programjaink csakis a lakosság támogatása mellett haladhatnak – összegezte az ügyvezető igazgató.